A gyógyászati segédeszköz gyártó és forgalmazó egészségügyi szolgáltatók országos szervezete, a Forgalmazók az Egészségért Szövetség (FESZ) 2020. szeptember 18-20. között Kecskeméten rendezi meg XX. Országos Szakmai Kongresszusát.

Rendezvényünk programját négy téma köré csoportosítottuk.

A megnyitót követően, a terveink szerint, a Makrogazdasági Keretek Szekcióban az EMMI egészségügyi és a szociális ágazata, az ITM Gazdaságstratégiáért Felelős Államtitkársága, valamint a Magyar Nemzeti Bank képviselői a Kormány jövőbeni céljai alapján tájékoztatják a résztvevőket területük aktuális, rövid és középtávú döntéseiről, tervezett intézkedéseiről, azok várható hatásáról.

A támogatással igénybe vehető eszközök finanszírozási rendszerét évek óta feszíti az árindexálás elmaradása. A támogatott fogyasztói árak változatlanságának hatásait péntek délután, kerekasztal beszélgetésen vitatják meg a forgalmazó szakmai szervezetek, a betegszervezetek és az orvos szakma vezetői.

A Kongresszus 2. napján az OGYEI, NNK és az ITM Fogyasztóvédelmi Főosztályának munkatársai tartanak előadásokat a segédeszköz ellátást érintő, jővő évtől várható jogszabályváltozásokról.

A Szövetség 25 évvel ezelőtti megalakulását is ünnepelve, áttekintjük a hazai gyógyászati segédeszköz ellátás aktuális helyzetét. A szakmai napon a betegszervezetek, társszövetségek, orvosi, szakmai szervezetek felkért előadói, valamint a FESZ korábbi es jelenlegi elnöke tartanak előadásokat, összegezve az elmúlt 25 év tapasztalatait, felvázolva a gyógyászati segédeszköz ellátás jövőjét is.

A kongresszus programja a gyermek és felnőtt ápolás és gondozás ● általános és elektrofiziológiai asszisztencia ● gyógyszertári ellátás ● mozgás és fizioterápia ● és a rehabilitáció szakmacsoportok szakdolgozói részére pontszerző továbbképzés. 

A továbbképzés nyilvántartási száma: SZTK-A-50019/2020  A szabadon választható elméleti továbbképzés pontértéke 16 pont.

A Forgalmazók az Egészségért Szövetség gyártó, importőr és nagykereskedő tagvállalatai a rendezvényterem melletti  kiállítói területen mutatják be a Magyarországon beszerezhető gyógyászati és ápolási segédeszközöket, termék újdonságokat. Több kiállító partner akciós árakat biztosít a FESZ Kongresszusán történő rendelésekre.  

Színvonalas szakmai programmal, professzionális előadókkal, kedvező kiállítói ajánlatokkal várjuk rendezvényünkön.

  Regisztráció   Kiállítói regisztráció   Program

 

                                                                                                                    Dr. Margitai Barnabás

                                                                                                                                   elnök

 

Kérdés esetén forduljanak bizalommal a Forgalmazók az Egészségért Szövetség munkatársaihoz az alábbi elérhetőségeken:

Telefon: +36 1 428 0747; E-mail: forgalmazok@gyogyasz.hu